KÉSZ CSOPORT

A KÉSZ több mint negyedszázaddal ezelőtt gyakorlatilag családi vállalkozásként kezdte meg működését, mára pedig egy igazi holdinggá vált, mely a környező országokat is beleértve 1300 főnél több munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig elérte a 70 milliárd forintot. A KÉSZ Csoport tagvállalatai révén jelen van Magyarországon az építőipari kivitelezés, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztés, a létesítmény-üzemeltetés, a flottamenedzsment és a környezetipar területén.

KÉSZ HOLDING ZRT.

A KÉSZ Holding Zrt. a KÉSZ Csoport vezető társasága, mely összefogja tagvállalatok erőforrásait, és ezeket felhasználva komplex szolgáltatásokat - építőipari kivitelezés tervezéssel, ingatlanfejlesztés, üzemeltetés - tud nyújtani a beruházóknak. Holdingunk nagy előnye és értéke sok versenytárssal szemben, hogy saját ingatlanokon, saját gépekkel, berendezésekkel, saját fejlesztések révén tudja megvalósítani a legkülönbözőbb létesítményeket, és rendelkezik a fejlesztésükhöz, üzemeltetésükhöz szükséges tapasztalatokkal, eszközökkel is. A holding Magyarországon túl a környező európai országokban is kifejti aktivitását.

Elsődleges célunk, hogy vevőink igényeit kielégítsük a komplex, teljes körű és kiemelkedő minőségű megoldások terén az ötlettől a megvalósításig.

KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a KÉSZ Csoport zászlóshajója.
Teljes körű építőipari szolgáltatásokat nyújtunk, profilunkba tartozik a generál kivitelezés, tervezés, szerkezetépítés, elektromos és gépész kivitelezés és technológiai szerkezetek építése. Több mint 3 600 000 m2 referenciamunkánk sorában megtalálhatók ipari csarnokok, logisztikai központok, erőművek, irodaházak, középületek, stadionok, hipermarketek, bevásárlóközpontok és szállodák.

KÉSZ Ipari Gyártó Kft.

A KÉSZ Ipari Gyártó Kft. gyártószolgáltatásokat nyújt saját ügyfeleinek és a KÉSZ Csoport vállalatainak. Három fő termékcsoport gyártása folyik kecskeméti gyárunkban: acélszerkezetek, építészeti termékek és elektromos termékek. A KÉSZ Ipari Gyártó Kft. célja, hogy ügyfelei igényeit kielégítse a minőség és a határidők pontos betartása terén világszerte.
Komplex szolgáltatások a KÉSZ-től
Cégcsoportunk többmilliárdos éves árbevételével meghatározó szereplője a magyar építőipari piacnak. Fő célunk teljes körű, magas minőségű szolgáltatások nyújtása vásárlóink és üzletfeleink számára.

Matech Kft.

A Magyar Technológiai Kft. a KÉSZ Csoport legújabb stratégiai vállalkozása. Nemzetközi tapasztalatokkal és korszerű gépparkkal áll a megrendelők rendelkezésére Magyarországon és Közép-Európában egyaránt. Tevékenységei közé tartozik az acélszerkezet szerelés, a technológiai szerelés, gépészeti és elektromos szerelés, valamint a műszaki karbantartás. A MaTech jövőképe a megújuló energiák beépítésében és hasznosításában mutatkozik.

  1. Műszaki tervezés
  2. Termékgyártás a KÉSZ Ipari Parkban
    1. Acélszerkezetek gyártása
    2. Építészeti termékgyártás
    3. Épületvillamossági termékek gyártása
  3. Kivitelezés
    1. Generál kivitelezés
    2. Acélszerkezet-szerelés
    3. Vasbetonszerkezet-építés
    4. Technológiai szerelés
    5. Épületvillamossági szerelés
    6. Épületgépészeti termékek beüzemelése, karbantartása
    7. Belsőépítészet
    8. Acélszerkezetek, kül- és beltéri burkolóelemek, építőelemek, ipari kapuk és CAD szoftverek értékesítése
    9. Napfényvédelem, árnyékoló elemek értékesítése és szerelése
    10. Épületvillamossági elemek értékesítése és szerelése
    11. Épületgépészeti termékek értékesítése és szerelése
    12. Informatikai rendszerek fejlesztése és alkalmazása, vállalati informatikai rendszerek működtetése (outsourcing)
    13. Környezetvédelmi projektek, rekultiváció
    14. Ingatlanfejlesztés-, hasznosítás- és üzemeltetés
    15. Kutatás - fejlesztés

Stratégiai Projektek 2010.

Ferihegyi Repülőtér Projekt
A 2008-as, gazdaságilag felettébb viharos év utolsó hónapja hatalmas sikert tartogatott a KÉSZ számára. A vállalatcsoport közbeszerzési pályázat keretében megnyerte a Budapest Airport felújításának és fejlesztésének tervezési és kivitelezési munkáit, mely stratégiai projekt Magyarország számára.
Cégünk feladata a működő reptér kiviteli terveinek elkészítése, a meglévő épületek (2A és 2B terminál) bontása, felújítása; valamint a Sky Court egy új kereskedelmi és ellenőrző terület és a B móló létesítményeinek felépítése. Ajánlatunk továbbá 52 db lift és 42 db mozgólépcső szállítását; a csomagkezelő technológiát; és nem mellesleg a 70 m fesztávú acél tetőszerkezet összeszerelését tartalmazza. Ezeket a feladatokat kizárólag egy olyan szakmailag felkészült, saját erőforrásokra támaszkodó csapat tudja megoldani, mint a KÉSZ Csoport. A közel 40 futó projektünk Európa-szerte garantálja munkánk minőségét és a magas szakmai színvonalat.

Mercedes Projekt, Kecskemét
2008-ban a patinás német autógyártó cég a Daimler úgy döntött, gyártókapacitásának egy részét Magyarországra, azon belül Kecskemétre helyezi át. A Mercedes a KÉSZ Csoportot bízta meg első és legnagyobb gyártóüzemének felépítésével újonnan létesített Mercedes Ipari Parkban. A KÉSZ feladata egy 50 000 m2-es lakkozó üzem és karosszéria raktár felépítése valamint egy ELT elektromos elosztó központ. 2010-ben a KÉSZ elkezdte a 16 000 m2-es központi irodaépület és a főporta-épület generál kivitelezését. A hatalmas beruházás részeként a KÉSZ Csoport gyártókapacitásait is felhasználja, az acélszerkezetek a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. kecskeméti gyárában készültek.

KÉSZ Mester Irodaház
1095 Budapest, Mester utca 87.
Tel.: +36 1 4766 500 . Fax: +36 76 801 567
E-mail: bpiroda@kesz.hu

Szegedi Irodaház
6722 Szeged, Gutenberg utca 25-27.
Tel.: +36 62 566 600 . Fax: +36 62 566 699
E-mail: szegediroda@kesz.hu

Kecskeméti Ipari Park
6000 Kecskemét, Izsáki út 6.
Tel.: +36 76 515 200 . Fax: +36 76 515 298
E-mail: kecskemetititkarsag@kesz.hu

www.kesz.hu